Nagy örömmel adunk hírt arról, hogy Veres Anna (10.b) bejutott a Szegedi Tudományegyetem Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszéke által meghirdetett országos olasz nyelvi verseny döntőjébe. A megmérettetés célja, hogy az olaszul tanuló középiskolások nyelvi tudásukat, kreativitásukat és az olasz kultúra iránti elkötelezettségüket több fordulón keresztül bizonyíthassák. A verseny első fordulójában az olvasott szöveg értése, valamint a nyelvi és szókincsbeli ismeretek kaptak hangsúlyt, majd a második fordulóban ezt egy kreatív feladat követte, amelyben az önálló gondolkodás és az igényes nyelvi kivitelezés is fontos szerepet játszott. Anna ezekben a fordulókban kiemelkedő teljesítményt nyújtott, így bejutott az országos döntőbe. A döntő során a versenyzőkre írásbeli és szóbeli feladatok is várnak, amelyek komplex módon mérik a nyelvtudást és az előadói készségeket. Anna nagy lelkesedéssel készül az újabb kihívásra. Szívből drukkolunk neki, és sok sikert kívánunk a döntőben való szerepléshez!