Az állatkertbe belépve mindenki vett magának egy térképet, és egy gyors fagyi vásárlása után már indultunk volna az első állathoz a listánkról, de egy kedves ott dolgozó hölgy felajánlott nekünk egy túraútvonalat, amelynek minden állomásán nyomdát kaptunk, amiket végül a legutolsó állomáson váltottunk be egy ajándékra. Ezt a remek ajánlatot persze rögtön elfogadtuk, és immár egy nyomdagyűjtő papírkával indultunk el.

Utunk során sok-sok állatot csodáltunk meg (pl.: koalák, kenguruk, tigrisek, fókák, zsiráfok… stb.), és rengeteg érdekes információt hallhattunk a túra állomásain segítő hölgyektől.

Nagyjából a túra felénél járhattunk, amikor megálltunk pihenni egy játszótéren. Persze a legtöbben ki is próbálták a játékokat, bár valószínűleg jóval a korhatár fölött voltak… Készítettünk gyorsan egy csoportképet, és már indultunk is tovább.

Az utolsó állomás előtt még megnéztünk egy fantasztikus elefánt tréninget, végül a sok kerülő után eljutottunk a Varázshegybe is, ahol egy utolsó kis feladat után átvehettük a jól megérdemelt ajándékainkat, ami minden főnek egy ókori Egyiptomról szóló DVD volt.

Én nagyon élveztem ezt a kis kiruccanást, annak ellenére, hogy néhány állatot –idő hiányában – már nem nézhettünk meg. A csoport meglepően fegyelmezett volt, ami nálunk nagy szó… Ha valaki esetleg a Varázshegyben jár, a vendégkönyvben bizonyítékot is talál arra, hogy ott voltunk.

Remélem máskor is megyünk ilyen izgalmas helyekre, programokra!

Nádházi Nikolett, 10. D osztály